Archive for October, 2018

0

Kupadráma szerdán délelőtt

grammfc-egricsillagokfcGramm Fc – Egri Csillagok FC – Az Egri Csillagok FC ebben a szezonban újra részt vesz az immáron XXVIII. Észak-Magyarország Kupa (4. ligájának) küzdelmeiben. Ezúttal jobban ment a ‘Csillagoknak az észak-magyarországi csapatok vetélkedésében, hiszen az utolsó csoportkört a liga második helyéről várta 1,5 pontos hátrányban (ez egy olyan kupa, ahol ilyen is van). Ez a meccs a liga 4. helyén álló Gramm Fc ellen következett, a rangadót a salgótarjáni The Jailhouse – Prison United Arénában játszották 1647 néző előtt.
Nos, remek meccs volt. A kilencven perc nem hozott döntést, a mérkőzés folyamán a ‘Csillagok ugyan több mint 60%-os labdabirtoklást produkált, az eredményjelzőn mégis 1-1 állt a rendes játékidő végén. A hosszabbításban sem dőlt el a meccs, így következtek a tizenegyesek és a kupadráma!

Íme (vastagon jelölve az Egri Csillagok FC rúgóit):
Árpád Szekér (Gramm) ma egész nap bizonytalanul mozgott a pályán, ez a lövése is gyengére sikerült. 1 – 1 maradt az állás. Victorien Boquet szemtelenül elrúgta a labdát Lukas Kinz mellett, 1 – 2. Radomér Kéki kötélidegzettel, magabiztosan értékesítette a büntetőt, az állás ezzel 2 – 2. Milton Fedor némileg megtorpant a nekifutásnál, középre helyezett, gyenge lövése mégis akadálytalanul jutott a kapuba, mert Lukas Kinz már jóval korábban a jobb sarokra vetődött. Ezzel a mérkőzés állása: 2 – 3. Attila Enyedi (Gramm) egy bérgyilkos nyugalmával helyezte a labdát a hálóba. 3 – 3! A mérkőzés sorsdöntő pillanatában nagy nyomás nehezedett Jerzy Jasnos (Csillagok) vállaira, el is rontotta lövését, mely Lukas Kinz kezei között halt el. Az állás 3 – 3 maradt. József Krapancsák idegei egyszerűen felmondták a szolgálatot, rosszul helyezett lövését Ármin Vigh könnyedén ütötte ki. Maarten Palmen hosszú gondolkodás után iszonyatos erővel a jobb alsó sarok mellé vágta a labdát. Ezen nem volt értelme filozofálni, az eredmény változatlanul 3 – 3. Ronald Lehota magabiztosan futott a labdának, jól helyezett lövését azonban Ármin Vigh kiütötte, így maradt az állás 3 – 3. Cene Zamuda (Csillagok) higgadtan és teljes erőből rúgta el a labdát, de a kapus, Lukas Kinz széttárt karjai blokkolták a lövést. Nincs gól, az állás maradt 3 – 3. A magabiztos Himke Ringnalda (Gramm) pontos lövése rakétaként száguldott a kapu felé, de Ármin Vigh jól helyezkedett, így nincs gól. Lajos Árva jól helyezett lövést küldött a bal sarokra, de a csalódott Csillagok-szurkolók bánatára Lukas Kinz remek vetődéssel hárított. Az eredmény nem változott, továbbra is 3 – 3. Ralf Ålgars nem hibázott, a jól helyezett tizenegyessel szemben Ármin Vigh tehetetlen volt. 4 – 3. Gome Fishfeld pár lépéses nekifutás után lazán helyezett a kapu fölé. A mérkőzés végeredménye 4 – 3 lett.

tizenegyes_rugas2

0

Az 54. szezon legizgalmasabb jelenete: öngól

Az Egri Csillagok FC menedzsmentje a Hattrick 54. szezonját pontveszteség és kapott gól nélkül tervezte lezárni. Erről a tényről – érthetetlen módon – kizárólag a Csillagok-játékosokat nem tájékoztatták, így a szezon folyamán kapott egyetlen gól – egy öngól.
Történt pedig, hogy 2018. augusztus 11-én, egy felhős, éppen ezért rendkívül fülledt, nyári napon az Egri Csillagok FC bajnoki mérkőzésre utazott Ötvöskónyiba. Az összecsapáson csak a gólkülönbség volt kérdéses, semmi más nem. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy ezen a mérkőzésen lépett pályára első alkalommal Ákos Zselénszky, a ‘Csillagok ificsapatából, az Eger Sparksból felhozott ifjú szélső. Nos, a fiatalember nem bírt felülemelkedni az izgalmán, illetve elfelejtette elolvasni a playbooknak a hazaadásra vonatkozó fejezetét, mivel a 38. percben egy remek szabású öngólt lőtt saját csapatának kapujába. Az eredmenyek.com oldalon külön videóban emelték ki a találatot.
Ez a gól az egyetlen, ami az 54. szezonban az Egri Csillagok FC hálójába került, de C_Brown menedzser nagylelkűségének jeleként ezt a találatot is a ‘Csillagok góljai közé számolják majd.

A mérkőzés végeredménye: Ötvöskónyi – Egri Csillagok FC 1-11

Hattrick_54season_ongol