About Author: c_brown

Description
40+ éves adminisztratív / State official, in his forties

Posts by c_brown

0

Egri NBI-es szégyen: sokáig emlékezünk!

Közel egy évvel ezelőtt még annak örült az Egri Csillagok FC menedzsmentje, hogy a város valós futballcsapata NBII-es bajnoki címet szerezve jogot szerzett az NBI-es szereplésre. Ma viszont rendkívül ingerült hangulatban arról kell beszélni, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan tették tönkre az egri futballt, és hogyan vezették félre folyamatosan az egri futball-szurkolókat.

Elérkezett az idő, hogy a rengeteg mellébeszélés után egy egyenes kijelentés következzen. A 2012/13-as NBI-es futballszezon az egri labdarúgás szégyene volt. A magam, illetve számos szurkoló nevében szeretnénk megköszönni a nagy semmit, a 0 db Egerben játszott bajnoki mérkőzést, és a folytonos, meg nem valósult vérlázító ígérgetést. Ezennel kijelentem, hogy az elkövetkezendő években kár lesz erőlködni és szájkaratézni: a stadiont nagy ívben elkerüljük, hogy legyen tere a dumának. Van még hova járni meccset nézni: Egerszalók, Felsőtárkány, hogy csak a legközelebbieket említsük.

Köszönjük, az egri fociból sok-sok évig most már nem kérünk!

Frissítés:  az angol befektető öntött tiszta vizet a pohárba, íme >>
(ezt a cikket lementettem, szvsz nem sokáig marad ebben a formában a helyén)

0

Új edző a csapatnál

2013. április 23-án közös megegyezéssel szerződést bontott a csapat a régi edzővel, ugyanakkor – szintén közös megegyezéssel :) – munkába állt Egerben az új edző: Juan Escobedo, 40 éves spanyol tréner. Ő egy támadó szellemű, megfelelő edző.
C_Brown menedzser a hajnali kávé-szertartása alatt chaten elmondta az Egri Kurír bulvársport-rovatának, hogy a klub menedzsmentje tudatosan időzítette így az eseményeket, mármint, hogy az edzőváltás a 36. szezon bajnokságának az utolsó fordulójára essen, hiszen – idézzük C_Brown szavait:

Ez a bajnokság két rangadón ment el, a Change Fc és a JoeDeMiro FC ellen, most már nincs mit tennünk. A régi edzővel nem láttuk a fejlődés útját, megköszöntük neki, amit eddig segített nekünk, de meg kellett értenie, hogy a Csillagoknak előre kell haladnia. Úgy is mondhatnám, hogy a határ a csillagos ég.

 

A mérleg nyelve

Elmondta a menedzser azt is, hogy a csapat emberanyaga és adottságai lehetővé teszi, hogy a következő szezonban már valóban a bajnoki címért küzdjenek. Addig azonban még hátra van egy olyan mérkőzés, éppen ma délután, amely esetében az Egri Csillagok FC a mérleg nyelvét tölti be a bajnoki cím kérdésében úgy, hogy a csapatnak már érdektelen az utolsó mérkőzés eredménye.
A Csillagok ugyanis a jelenleg első helyen 29 ponttal álló Tigrisliliom SE csapatát fogadja hazai pályán (“tavasszal” idegenben 1-1 lett), míg a 28-28 ponttal a második és harmadik helyen álló Change Fc és JoeDeMiro FC egymás ellen játszik az utóbbi otthonában. Érdekes és izgalmas végjáték.

A SoSE és a Füzes FC egymás ellen búcsúzik a VI. osztálytól
Ez volt a Hattrick VI.703 bajnokságának kifutó szezonja.

0

E-Bajnokság: félidőben

A 4. szezonjában járó E-Bajnokság nevű ifibajnokság a félidő utáni második fordulónál jár. Szerencsére az Egri Szikra, a ‘Csillagok ificsapata meghatározó szerepet tölt be a versengésben (előzőleg két alkalommal meg is nyerte).
Ez mégis egy kicsit más bajnokság, mint az eddigiek. A Szikra csapatából az elmúlt hetekben meghatározó alapjátékosok távoztak, néhányan pedig a közeljövőben érik el azt az életkort, amelytől nem játszhatnak már az ificsapatban. A távozók többnyire a felnőttcsapathoz igazoltak, de voltak olyanok is, akik távoztak a klubtól.
Az alapjátékosok távozási periódusa éppen arra a három hétre esett, amelyikben a Szikra rangadókat játszott az IBSK és a SmallGods csapataival, ráadásul a bajnokság fordulásával ezek a mérkőzések nemsokára megismétlődnek, ellentétes párosítással. A Szikra eddig jól áll a rangadókkal, a SmallGods ellen 0-0-t játszott idgenben, az IBSK-t szintén idegenben verte 1-0 arányban. Ugyanakkor az addig ponthátrányban lévő SmallGods hazai mérkőzésen megverte a IBSK-t, így a Szikra a 8. fordulót követően 3 pontos előnnyel áll a táblázat élén, veretlenül.
Következik pénteken az Egri Szikra – SmallGods összecsapás. Jó meccs lesz, nézzék meg!

Az E-Bajnokság a következő szezontól várhatóan 12 csapatosra bővül, ha érdekel bárkit a részvétel, írjon emlékeztetőt magának! :) Link >>
Jelentkezés: 2013. június 15-től!

0

Rangadók közepette

Az elmúlt két hétben a Change FC és a JoeDeMiro FC ellen játszott – vesztes – rangadók után ma egy újabb derby következik. A táblázat állása alapján nem tűnik rangadónak a meccs, hiszen a Füzes FC 0 ponttal áll a táblázat utolsó helyén, menthetetlenül kiesett a VI-ból, az Egri Csillagok FC pedig “ebből-még-bármi-lehet” (a bajnoki címet leszámítva) pozícióban, 20 ponttal az 5. helyen tanyázik. Amitől mégis rangadó lesz a mérkőzés, az a két szomszédvár csatája, hiszen egri és füzesabonyi csapatok összecsapására kerül sor. Itt látható >>

A Csillagok együttesében – nem kezdőként ugyan – mutatkozik be az ificsapattól frissen szerződtetett Brendon K. Szabó, aki védekező középpályásként lép pályára. Maga a játékos ezt nyilatkozta a szombat reggeli, Érsekkertben lebonyolított kocogása után az Egri Kurír sportrovatának:

Már alig vártam, hogy szerződtessen a nagy csapat. A mai, első meccsemen meg fogják látni a szurkolók, hogy 2012.05.18. óta, amikor az ifihez szerződtetett C_Brown mester, mit értem el. Az az igazság, hogy az első csapat oszlopos tagjává szeretnék válni az új szezonban, ahogy hallom, már új mesterrel.

Az Egri Kurír kiszimatolta ugyanis, hogy a 2011 óta tartó, több mint két éves periódus lezárásaként a mai, Füzes FC elleni mérkőzés lesz Gabriel James edző utolsó fellépése Egerben. A mester és a csapat vezetése rövid egyeztetés után abban állapodott meg, hogy az Egri Csillagok FC fejlődését Gabriel James már nem tudja elősegíteni, így közös megegyezéssel elválnak útjaik egymástól. Az edző új kihívások után néz, az Egri Kurír legfrissebb információi szerint online fogadóirodát kíván üzemeltetni a Csillagoktól nemrégen visszavonult, és azóta játékvezetőként tevékenykedő Goron Árminnal.

0

A nagyszerű visszatérés – The great return

C_Brown, a blog, illetve az Egri Kurír visszatér!
We’re all came back!
Todos estamos de volver!

Kissé kusza, de leginkább elfoglalt mindennapok után visszatér az Egri Csillagok FC blogja. Mindjárt egy mai rangadóra hívom fel a t. látogatóközönség figyelmét, ez pedig nem más, mint az Egri Csillagok FC – JoeDeMiro FC rangadója. Ebben a szezonban tulajdonképpen minden mérkőzés rangadó, az 5. és az 1. hely között 5 pont különbség van, ahogy mondani szokták: apróságok döntenek.
C_Brown menedzser több aprósággal is készült a mai mérkőzésre, így különös türelmetlenséggel várják a szurkolók a mérkőzést, amelyet itt meg lehet tekinteni (Quintin Muschelschubser, öntörvényű, jámbor és sunyi játékvezető dirigálásával):

Egri Csillagok FC – JoeDeMiro FC

0

A két legnehezebb gól: az első és az utolsó

Elkészült a 11. Labdabiztos Hattrick Kupa csoportbeosztása és sorsolása. Ennek megfelelően az Egri Csillagok FC a B jelű csoportban 2012.11.07. napján kezdi a küzdelmeket a Vasas DH ellen.
A Csillagok kupaszabályokon szerinti nemzetközi barátságos mérkőzéssel készült a Kupára, illetve annak első mérkőzésére. Szerdán a dán illetőségű FC Frimodt látogatott a Gárdonyi Park arénába, és egy minden szempontból érdekes mérkőzést vívtak a csapatok.
Virgile Turpin már az 5. percben berámolt egy gyors gólt, ami után érdekes mezőnyjáték alakult ki a pályán. A vendégek játszottak erős mezőnyfölényben, de a veszélyesebb támadásokat a Csillagok vezette. A Frimodt kétszer került a hazai kapu elé, ebből mindegyik alkalommal gólt ért el, így az első félidő 1-3 arányú vendég vezetéssel zárult.
A szünetben cserével pályára lépett az új egri szerzemény, a jövőbeli csillag, Kaskötő Gábor. Beállásával jelentősen megerősödött a középpálya, amelynek eredménye a mezőnyfölény fokozatos megszerzése és az ellenfél bedarálása volt. A 80. percben Balsay László, a 82-ben maga Kaskötő volt eredményes, ezzel alakult ki a 3-3-as döntetlen állás, amely hosszabbításba torkollott.
A hosszabbítás 2. percében Kendra Kund szélről küldött beadását Virgile Turpin látványos emeléssel helyezte az ellen kapujába, ezzel egyrészt keretbe foglalta saját teljesítményét a meccsen (az első gólt is ő lőtte), másrészt győzelemhez juttatta az Egri Csillagok FC-t.
A meccs barátságos volt ugyan, de a 2614 néző tombolva ünnepelte a csapat látványos játékát.
Egri Csillagok FC – FC Frimodt 4-3
Turpin így nyilatkozott a pályáról lefelé mentében: “Már Nyilasi Tibi góljánál (Ciprus-Magyarország 1:2, valóságos futball-mérkőzés, VB-selejtező, 1984.11.17., Limasszol) is meg lett mondva, hogy akkor kell a vezető gólt berúgni, amikor az ellenfél már nem tud rá válaszolni. Ez a titok!”

Az Egri Csillagok FC a 35. bajnokság 5. fordulójában a Hellinger csapatát fogadja hazai pályán.

0

Termékeny hétvége előtt

“…mindenesetre ebben bízunk… és persze magunkban” – jelentette ki C_Brown menedzser pénteken reggel, miután az asztalra helyezte üres kávéscsészéjét a klubház VIP-bárjában.

I. Az Egri Csillagok FC két fordulón van túl a bajnokságban, igaz, három mérkőzést játszott a csapat. Az első meccsen minden bizonnyal csupán az érdeklődés szintjén vett részt a társaság, hiszen a Flórián tér együttesétől 7-1 arányú vereséget szenvedett. Aki látta a mérkőzést, megállapíthatta, hogy mire a Csillagok játékosai rájöttek, hogy itt bizony meccs van, addigra a játékvezető le is fújta az egészet (igaz, azóta nem tudtak kikapni a fiúk).
Ezt követte a bajnokságban az ÚjVagyokNeBántsatok fc ellen a hazai győzelem (3-1), majd aztán egy nagyon szép idegenbeli győzelem a Change Fc ellen, amely csapattal sosem tudni, hogy hányadán állunk. Ezúttal küzdelmes mérkőzésen elhoztuk a 3 pontot.
Az október 27-i ellenfél ugyanez a kategória. A Juventus-GAL együttesével négy mérkőzést vívott az Egri Csillagok FC, ebből 2 győzelem és 1 döntetlen mellett 1 JG siker az eredménysor. Szombaton minden bizonnyal megtelik majd a Gárdonyi Park, hiszen érdekes és fontos mérkőzés következik. A Csillagok győzelme esetén a 2. helyre lépne, mivel C_Brown menedzser az alábbi végeredményekre számít a 4. fordulóban:

Egri Csillagok FC – Juventus-GAL 1
Bakonynána FC – ÚjVagyokNeBántsatok fc X1
JoeDeMiro FC – Change Fc 1X
Hellinger – Flórián tér 2

 

II. Ificsapatunk, az Egri Szikra a regionális bajnokság 12. fordulóját követően 4 pontos előnnyel – és meggyőző teljesítménnyel – áll az első helyen. Ma délután tehát csakis a Szikra-játékosok kezében a kulcs a bajnoki címhez, mivel amennyiben hazai pályán legyőzik a SmallGods együttesét, a forduló többi, illetve a zárókör eredményétől függetlenül bajnok lesz a csapat.

A hátralévő mérkőzések:
Egri Szikra – SmallGods
Csírák – Egri Szikra

Jelenlegi állás:

0

50-35-12-11

Az Egri Csillagok FC az új szezon kezdetén közleményt adott ki, amely az alábbiakban olvasható:

(Brief summary of this post: 50th Hattrick season, 35th Hungarian league season, 12th ECSFC season, 11th LBK friendly cup season. Go, and collect all!)

Tisztelt olvasóink, szurkolóink, barátaink és ellenlábasaink, alkalmazottaink, valamint végül, de egyáltalán nem utolsósorban: tisztelt játékosaink!

Elérkeztünk hát pályafutásunknak erre a pontjára, amelynek meghatározása remekül össze van foglalva a közlemény címében: 50-35-12-11. Megkezdődött a Hattrick 50. jubileumi szezonja, amelyben a 35. magyar bajnokság fut éppen. Az Egri Csillagok FC a 12. szezonját kezdte meg, amelynek során a bajnokság tartama alatt lezajló 11. Labdabiztos Hattrick Kupa sorozatára is benyújtotta a nevezését.
Amint látható, a csapat szurkolónak elvárása a bajnoki cím megszerzése. A csapat menedzsmentje nevében C_Brown 2012. október 9-én szurkolói ankét keretében elemezte a szurkolói elvárást, amelynek eredményeként nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat eredményei alapján képes, körülményei alapján viszont nem tűnik képesnek a bajnoki cím elérésére. A menedzser viszont gyorsan hozzátette: a labda köztudottan gömbölyű, így minden adódó esélyt ki fog használni az Egri Csillagok FC, hogy az 50/35/12. szezont az elvárásoknak megfelelően teljesítse.
A célok elérésének eszköze természetesen az A-csapat, amelynek jelenlegi szintre való építése bizonyos áldozatokat kívánt meg a klub egészétől. Ezt főként a B-csapat szenvedte meg, amelynek újratervezését ificsapatunk, az Egri Szikra remélhetően sikeres bajnoki szereplése után a fiatalok bevonásával kezdünk meg. Ennek az építkezésnek a kezdete nagyjából egybe fog esni a 11. LBK indulásával, így a klub sikeresen tudja majd összekötni a kellemest a hasznossal.
Várunk tehát mindenkit a mérkőzéseinken!
Kérjük, ne tévesszék össze virtuális futballcsapatunkat a valóságos futballbajnokság első osztályában kizárólag idegenben hősiesen helytálló egri csapattal (hajrá Egri FC!). Az Egri Csillagok FC-nek (a két bajnokság között átépített) minden igényt kielégítő, világszínvonalú létesítménye, a 28.000 nézőt befogadó Gárdonyi Park vár minden szurkolót, akik élőben szeretnék élvezni az 50-35-12-11. bajnokság összes mérkőzését!

Hajrá Csillagok! – Hajrá Szikrák!

0

Zárul a 34. szezon

Lezárult a 34. szezon, amely egyben az Egri Csillagok FC minden szempontból eddigi legeredményesebb periódusa is.
A bajnokságban már régebben tisztázódott, hogy a Csillagok a második helyen végez, a körülmények egyértelműsítették, hogy sem előrébb, sem hátrébb nem kerülhet a csapat. A 14. forduló zárómérkőzése a Gárdonyi Parkban következett a Change Fc ellen. Eddigi örökmérleg a két csapat között a zárómérkőzés előtt ez volt:

2 Csillagok győzelem
1 döntetlen
3 Change győzelem
15-19 gólarány a mi szempontunkból. Az eddigi meccsek:

33. szezon:
Change Fc-Egri Csillagok FC 4-1
Egri Csillagok FC-Change Fc 3-2

32. szezon:
Egri Csillagok-Change Fc 1-5
Change Fc-Egri Csillagok FC 4-1

31. szezon:
Egri Csillagok FC-Change Fc 4-2
Change Fc-Egri Csillagok FC 2-2

A jelenleg futó 34. szezonban a Change Fc otthonában, a Műfüvesben 3-0-ra tudott győzni a Csillagok egy igen kemény meccsen: 4 sárga-, 1 piros lap, valamint 3 hazai sérülés tarkította az összecsapást.
A 34. bajnokság zárómérkőzésén, amely a fentiek szellemében semmiről nem döntött már, 2-0 arányú Change Fc-győzelmet hozott.

Az Egri Csillagok FC így a 2. helyen végzett (12M-t ért), a 10.Labdabiztos Hattrick Kupában pedig a felsőházi 7. helyet szerezte meg. Mindkét eredmény egyedülálló, sem a VI.-ban, sem a Labdabiztos Kupákban nem ért el ilyen kiemelkedő helyezést a csapat.

Az idény összes mérkőzését figyelembe vevő góllövőlista az alábbi (zárójelben a bajnoki gólok száma, egyenlőség esetén ez döntött, ha az is megegyezett, az ábécé sorrenden múlt):

Hubert Pieron 9 (8)
Montvai István 9 (4)
Deimantas Racevicius 8 (8)
Virgile Turpin 7 (7)
Szilágyi Ádám 7 (4)
Vlaszák Ádám 7 (4)
Jos Lehner 6 (5)
Meksz András 5 (5)
Afonso Avelar 5
Kendra Kund 5
Pap Viktor 4
Valdemar de Carvalho 4
Balsay László 4
Aleksandar Micovic 3 (1)
Eugen Vlad 3
Joao Barreira 3
Török László 3
Szánthó Dániel 2
Hartyáni Balázs 1
Fellner Marcell 1
Lyubomir Deninsky 1
Jani Musta 1

Aleksandar Micovic távozott a csapattól, a magyar fiú helyére a finn Jani Musta érkezett a hátvédsor erősítése céljából, aki az első meccsén, a 10.Labdabiztos Hattrick Kupa 7. helyéért folyó mérkőzésen mindjárt be is talált a Revenge 2009 kapujába.

A 10.Labdabiztos Hattrick Kupa góllövőlista élmezőnye így alakult:

Montvai István 4
Balsay László 3
Kendra Kund 3
Vlaszák Ádám 3

Következik még egy barátságos mérkőzés a Putnok VSE ellen, amellyel végképp lezárul a 34. szezon. Hajrá Csillagok!

Az ificsapatra is rásütött a nap, az egri regionális bajokságban a 8. forduló zajlott le, amely után 4 pontos előnnyel, tetemes gólkülönbséggel vezeti a tabellát az Egri Szikra.

0

A góllövőlisták állása

A góllövőlisták állása, kevéssel a zárás előtt, azaz a bajnokság 12. fordulója, valamint a 10.LBK csoportköre után:

Az összesített lista (bajnoki, kupa, barátságos, egyenlőség esetén a bajnokságban lőtt több gól dönt, zárójelben a bajnoki gólok száma):

Hubert Pieron 8 (7)
Montvai István 8 (4)
Deimantas Racevicius 7 (7)
Szilágyi Ádám 7 (4)
Virgile Turpin 6 (6)
Jos Lehner 6 (5)
Afonso Avelar 5
Kendra Kund 5
Meksz András 4 (4)
Vlaszák Ádám 4 (4)
Pap Viktor 4
Balsay László 4
Valdemar de Carvalho 3
Eugen Vlad 3
Joao Barreira 3
Török László 3
Aleksandar Micovic 2
Szánthó Dániel 2
Hartyáni Balázs 1
Fellner Marcell 1
Lyubomir Deninsky 1

 

A 10. Labdabiztos Hattrick Kupa góllövőlistája az Egri Csillagok FC részéről:

Afonso Avelar 4
Kendra Kund 3
Montvai István 3
Balsay László 3
Szilágyi Ádám 2
Eugen Vlad 2
Szánthó Dániel 1
Hartyáni Balázs 1
Fellner Marcell 1
Lyubomir Deninsky 1
Jos Lehner 1