0

Elmaradt a mérkőzés

Elmaradt az Egri Csillagok FC 32. szezon-beli hazai bemutatkozása ma délután, miután a 21.272 néző előtt a vendégcsapat nem jelent meg a kezdő sípszóig a Gárdonyi Park arénában. A játékvezető elindította, majd ugyanazzal a lendülettel le is fújta a mérkőzést, és mindenkit hazaküldött, a jegyzőkönyvbe pedig 5-0 arányú hazai győzelem került, gólszerzők nélkül.
C_Brown menedzser két levelet is megírt a mérkőzés helyén felszabadult ideje alatt, az egyiket végül nem küldte el a ki nem álló ellenfél menedzserének.

“Készülünk a jövő heti meccsre – fejtegette a menedzser az Egri Kurír sportújságírójának. – Valahol meg is értem, hogy nem állt ki ellenünk az ellenfél, hiszen alig van harminc év alatti játékosuk, nyilván megerőltető lett volna számukra a kilencven perces testmozgás, és természetesen öt góltól többet kaptak volna, erről biztosíthatok mindenkit. Csak egy kérdés merül fel: tisztességes-e ez így? Nem kell válaszolni rá… Mindent elmond a helyzetről az, hogy az ellenfél csapata nem amatőr (azaz nem bot), hiszen a menedzser “kolléga” néhány napja járt az irodájában, ugyanakkor sem az eddigi kupa-, sem a bajnoki mérkőzéseikre nem állítottak ki csapatot, egységesen az adminisztratív 5-0-t kapták az esedékes ellenfelek ebben a szezonban. Nem vagyok egy Columbo (keresztneve “hadnagy”), de nem is szükséges, hogy tisztán lássam a helyzetet. Ami történt, megtörtént, várjuk az Eduardo Silva+10 együttesét jövő szombaton, reméljük, ők eljönnek…”