valodi_foci Archive

1

IRL-foci: Eger helyett Vác

John Marshall 2013-ban tette át székhelyét Vácra. Egerből. A hazai futballtérkép egyik színfoltjának, a Vác FC-nek a tulajdonosa immár a váci labdarúgást fejleszti, miután a kellemetlen emlékű intermezzo után megszabadult attól a különös csomagtól, amelyet megmagyarázhatatlan módon ún. “egri futball”-nak hívtak. Az egri labdarúgás azóta úgymond “megújult”, de a csapat körül még ma sem értik, hogy miért nincs néző, miért nincs érdeklődés a jelenleg a megyei bajnokságban küzdő csapat körül. Emlékeztetőül és magyarázatként felidézem az Egri FC legutóbbi NB I-es idényét, amely tragikus komédiába fulladt, és amelyet követően a helyi szurkolók (köztük én magam is) elég erős fogadalmat tettek a csapattal kapcsolatos jövőbeni érdeklődésük alapos kiirtásáról. Az előzmények itt olvashatók, benne John Marshall minden helyi kérdésre választ adó nyilatkozata is. Marshall tehát új csapattal igyekszik hagyományt építeni, Egerben erre nem volt fogadókészség azoknál, akik az ügy érdekében tehettek volna valamit.

A Vác FC a 2017-18-as bajnokság téli szünetében az NB II. 5. helyén tanyázik. A csakfoci.hu cikke az alábbi képre kattintva olvasható. Az interjúból kiemelve az egyetlen egri utalás:

Nem egyszer említette a “rossz embereket”. Az egri időszaka volt a legrosszabb élménye a magyar fociban eltöltött évei alatt?
Az is, az első váci év is, de szeretném ezeket elfelejteni. Ezek már a múlt részei, túlléptem rajtuk.

johnmarshall

A csakfoci.hu cikke

0

IRL-foci – Egri NBI-es szégyen: sokáig emlékezünk!

Közel egy évvel ezelőtt még annak örült az Egri Csillagok FC menedzsmentje, hogy a város valós futballcsapata NBII-es bajnoki címet szerezve jogot szerzett az NBI-es szereplésre. Ma viszont rendkívül ingerült hangulatban arról kell beszélni, hogy az elmúlt egy év alatt hogyan tették tönkre az egri futballt, és hogyan vezették félre folyamatosan az egri futball-szurkolókat.

Elérkezett az idő, hogy a rengeteg mellébeszélés után egy egyenes kijelentés következzen. A 2012/13-as NBI-es futballszezon az egri labdarúgás szégyene volt. A magam, illetve számos szurkoló nevében szeretnénk megköszönni a nagy semmit, a 0 db Egerben játszott bajnoki mérkőzést, és a folytonos, meg nem valósult vérlázító ígérgetést. Ezennel kijelentem, hogy az elkövetkezendő években kár lesz erőlködni és szájkaratézni: a stadiont nagy ívben elkerüljük, hogy legyen tere a dumának. Van még hova járni meccset nézni: Egerszalók, Felsőtárkány, hogy csak a legközelebbieket említsük.

Köszönjük, az egri fociból sok-sok évig most már nem kérünk!

Frissítés:  az angol befektető öntött tiszta vizet a pohárba, íme >>

 

 

1

Az Egri Csillagok gratulál az Egri FC-nek!

Az Egri Csillagok FC vezetősége őszintén gratulál a valóságos futball hazai NB II. Keleti csoport bajnokságában szereplő Egri FC csapatának abból az alkalomból, hogy 2012. május 26-án hazai pályán a DVSC-DEAC elleni 3-1 arányú győzelemmel megszerezték a bajnoki címet, amellyel jogot szereztek az NB I-hez is! Hajrá Egri FC (és Egri Csillagok FC)!

Kép: heol.hu
Fotó: HeOl.hu

Bajnok és NB I-es az Egri FC >>
egrifoci.hu >>