Az utolsó meccs döntött a bajnoki címről, amit ezúttal a törpe bikák nyertek egy a 75. percben szerzett József Sponga góllal. A bajnoki tabella meglehetősen szorosra sikeredett:
Read the rest of this entry »
Az utolsó meccs döntött a bajnoki címről, amit ezúttal a törpe bikák nyertek egy a 75. percben szerzett József Sponga góllal. A bajnoki tabella meglehetősen szorosra sikeredett:
Read the rest of this entry »
Nos hát, ahogy Laurenzio (254404613) barátunk megmondta vala: “A következő idényben a negyedben a helyünk” - bizony úgy is lett. Ha már itt vagyunk, célszerű lenne Read the rest of this entry »berúgni bennmaradni, igaz ennél azért nagyra törőbb célok vannak megfogalmazva, még pediglen az első négyben a helyünk, így első ránézésre részegen. Ismét elmondható, hogy létezik ennél könnyebb csoport – szám szerint 58 harmatosabb lett volna a 64-ből b@ssza meg- , de azzal a kihívással kell megbirkózni, ami épp elénk kerül majd szépen direkt kipotyogunk, ha megunjuk. A csoportból harmadba távozó MASZAT Asztalitenisz gárdáját a kupában sikerült otthon elbúcsúztatni idén, így hát mondhatni, itt mindenki verhető csak fizikai erő kérdése. Ha már a kupánál tartunk, akkor az a tény is megemlítendő, hogy az 1941 Videoton csapatát is legyőztük idén (362025929) ráadásképp idegenben. Mivel az osztályozók még nem zajlottak le, így csak tippelni lehet, hogy mely csapatok fogják alkotni a 33. szezon IV.42 (11597) csoportját. Viszont ezt a 10 csapatot megvizsgálhatjuk a 32. szezonbeli statisztikák fényében:
Pár órája, hogy véget ért az utolsó forduló, amely újabb Bikavér sikert hozott (352773328). A mai ellenfél az előző idényt még a negyedben töltötte, most pedig a bennmaradásért kellett küzdenie, de végül mégis kiestek..két gólon múlott.
A Bikavér csodás szezont zárt. Veretlenül, mindössze egy döntetlennel hozta a 14 bajnokit és a kupában a 9. fordulóig jutott, ahol a Little Shop of Errors állította csak meg (362834619), aki több első osztályos csapatot is kényelmetlen helyzetbe hozhatna, értékelései alapján.

Felső sor balról: Nicolaas Geessink, (Edző) 1. Carlos Iriarte, 2.Alarico Matamala, 3.Walery Kardas, 4.Pancrazio Ricci, 5.Quintino Soares Lima,
6. Marcin Frączkowski, 7.Gonzalo Sánchez Ortiz,
8. Samu Vallin , 9. Jonny Tungander, 10.Roland Kiszi, 11.Albrecht Genelin, 15.Bence Licska, 16.Kristóf Kiss, 18.Sándor Végh,
20. Dragan Adašević, 28.Antonio Laurenzio, 33.Sergio Tabini, András Gelbmann, József Csanád
Szépen erősödött a csapat, igaz a kupameccsek miatt volt némi edzéshely vesztés, de..
Read the rest of this entry »
Pont egy hete, november 6-án érkezett a Bikavér csapatáshoz Roland Kiszi a Vadkerti Vasas AS-tól 462 millióért. DangerRoss menedzser beváltotta azon ígéretét, mely szerint erre az idényre komolyan megerősíti a támadójátékot. A 25 éves António Napoleão -tól megvált a klub és 3 kiváló csatár érkezett a keretbe. A 19 éves svájci Albrecht Genelin (335 m), a 20 éves olasz Sergio Tabini (374 m) a holtidényben, míg Kiszi az első forduló után bújhatott Bikavér mezbe. A tegnapi hazai meccsen mutatkozott be Roland a Bikavér szurkolóknak és mindjárt egy parádés gólt is vágott. – Hatalmas tehetség, aki előtt még nagy jövő áll. Mindent megteszünk hogy kellőképp kibontakoztassuk képességeit – mondta DangerRoss a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. Az öltöző előtti folyosón csíptük el Roland Kiszit és kérdeztük új klubjáról a múltról, jövőről, csajokról, bulikról:
Read the rest of this entry »
- Gratulálok a győztes mérkőzéshez és a rúgott gólhoz. Milyen érzés Bikavér mezben játszani?
Új szezon, új célok, új remények. Izgatottan várja mindenki a 32. szezon rajtját, de nézzük meg kicsit közelebbről a csoport csapatait. 3 új csapat érkezett a csoportba, mivel osztályozós csapataink átugrották a lécet és maradtak az ötödben. Az előző idénybeli beharangozóhoz hasonlóan összeollóztam egy Alltidos HatStat rangsort:
Read the rest of this entry »
DangerRoss-t az FC Bikavér menedzserét kérdeztük a 31. szezonról:
- Az FC Bikavér csapata összességében jól szerepelt a bajnokságban és bár ugyan az első helyért már rég nem volt partiban, de a 2. helyezést igazából semmi nem veszélyeztette. Read the rest of this entry »
9 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség a mérleg. Mennyire lehet elégedett az eredményekkel a menedzser?
Végre nincs 30 fok a lakásban és lehetőségem nyílt az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem gyakorlására. Mi más lehet fontosabb egy normális férfinek, mint a hasa Read the rest of this entry »
Azt hiszem így kezdődött a közelebbi ismeretségem a fakanállal úgy 19-20 éves koromban. Valahogy úgy vagyok én a főzéssel, mint Király L. Norbi a színpadi mozgással. “Csak úgy jön” hogy mi mivel passzol, harmonizál ![]()
Nagyon fontosak az előkészületek, bár a boltban általában rögtönzöm, hogy épp milyen összetevőkkel kívánom elkészíteni a harapnivalót. Egy jó barátom mondta évekkel ezelőtt, hogy józanul nem lehet finomat főzni és meg kell hagyni, lehet benne vmi igazság, mert rendre jobb lesz az étel, ha lehörpintek közben egy-két pohár Szekszárdi Bikavért
A mai napi főzés sem kezdődhetett másképp. A hozzávalók és a borom társaságában arcoskodok épp a mai nap szlogenjével:
DangerRoss-t az FC Bikavér menedzserét kérdeztük:
- Több mint egy hónapja nem hallottunk a csapat háza tájáról híreket, ezért szeretnénk pár kérdést feltenn Read the rest of this entry »
i az elmúlt időszakról. Kezdjük a bajnoksággal. 3 mérkőzést játszott le az elmúlt 1 hónapban a csapat. 1 döntetlen, 1 győzelem, 1 vereség sorrendben a mérleg. Mennyire lehet elégedett a csapat az eddigi eredményekkel?
2011-07-16 15:30:00 FC Bikavér Arena (39839 néző) – (337353445)
Read the rest of this entry »
Magyarország 4 – 0 Cuba (334762145)
A mérkőzés 26146 fizető nézőt vonzott az igen szép Jesus Portillo Arena nézőterére ezen a felhős délutánon. A kissé idegesnek látszó Magyarország-játékosokat a vezetőedző érdekes 3-4-3 felállásban küldte pályára. A csapat Andrejcsik – Miatow, Kubik, Mózes – Horváth, Országh, Babinszki, Csákány – Nyári, Karbuczki, Pelle összeállításban kezdett.