Latest Headlines
0

III.Kerületi TTVE -1887

Számunkra jól kezdődött a találkozó, hiszen mi voltunk a kezdeményezettebb legalább is az előny megszerzésében, de a hazaiak azonnal válaszoltak.

0

Iiro Ylimaula meccs utáni értékelése / Fradi SAS

Számunkra jól kezdődött a találkozó, hiszen mi voltunk a kezdeményezettebb legalább is az előny megszerzésében, de a hazaiak azonnal válaszoltak. Majd sikerült tetemesebb előnybe kerülnünk, amit már majdnem elkönyveltünk.

Fradi Sas óriási hittel játszott és 3:1 -ről felhozta a meccset 3:3 -ra, és a legvégén a meccslabda is náluk volt, de szerencsénkre Provasi jól zárta szöget, és védeni tudott.

Nem vagyok csalódott a döntetlen miatt, hiszen javult a pozíciónk. Az iksz tényleg nem rossz eredmény főleg egy erős középpályás csapat ellen. Úgy érzem kihoztuk a maximumot.

0

Iiro Ylimaula meccs utáni értékelése – Profi Amatőrök Fc

Voltak számtalan helyzeteink, de ebből csak egyet tudtunk értékesíteni, mégpedig a mérkőzés 15 percében, ami a derbi kimenetelét jelentette.

Persze … ez nem volt olyan egyszerű, hiszen egyenlő arányban voltak támadások mind két fél részéről, és nem egyszer rezget alattunk a léc. Egy parádésan védekezésű csapat ellen 1:0 eredmény felettébb kielégítő … Mondhatnám soha rosszabbat :))


A csapat menedzsere Iiro Ylimaula azt is hozzá tette, hogy a három pont sorsa abban is közrejátszhatott, hogy Horst Feldner felépült hosszan tartó sérüléseiből, és ezáltal jobban stabilizálódott a védelmünk.

Őrülök annak hogy nem voltak szabálytalanságok, sárga és piros lapok tekintetében az eltelt 90 perc alatt mindkét fél részéről. A csapat példamutató hozzáállása stratégiai szempontból fontos tényező lehet az évégi elszámolásnál, főleg egy olyan kis csapatnak, mint a Kerület.

0

Aquincum Kupa Eredményhírdetés

Nagy Gratuláció a Hegyhát Se csapatának!

A döntő 20:45 órai kezdéssel vette kezdetét, és 3: 2 eredménnyel zárult. Tulajdonképpen 14 perc alatt eldöntette a mérkőzés kimenetelét a H.S.E. A továbbiakban kerületnek szépíteni volt csak ideje. de mind amellett szoros volt a találkozó. Megmerném kockáztatni, ha nem 90 perc lett volna a mérkőzés, talán még győztesként is kijöhetünk volna az Oroszlán barlangjából

Köszönet illeti azoknak a menedzsereknek, akik képviselték a csapatukkal az első Aquincum Kupát!

Mindenkinek sok szerencsét a hattrick bajnokságukhoz!

A csapatok: LIOCAMPNOU FC, Cipi SE, Hegyhát SE, és a III.Kerületi TTVE

Hamarosan lesz II Aquincum Kupa, ha szeretnétek csatlakozni akkor jelezzétek!

0

Iiro Ylimaula meccs utáni értékelése

Eduardo Silva+10 – III.Kerületi TTVE 1:1 (1:0)

Nagyon erős ellenféllel kelletett mérkőznünk, és a mérkőzés is úgy alakult ahogy dobogó helyezések rávilágítanak. Józan ésszel mérve papírformának kelletett volna lennie, de köszönhetően a szerencséknek(randomnak), éltünk a lehetőségnek, és pontot szereztünk idegenben.

Iiro Ylimaula jó hírekkel szolgált Horst Feldner felépülését illetően

Feldnernek úgy 80 % annak az esélye hogy a következő bajnokin ismét a keretben legyen, viszont Yiorgos Mpalafas igen csekélye a játékba kerülését illetően, a Profik elleni tétmérkőzésen.

Róbert Fellner sajtóbejelentése:

Aquincum Kupa döntője hétfőn kerül megrendezésre. A pontos időpont (2012-07-02). 20:45 kezdéssel van kihirdetve!

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Aquincum Kupa folytatásáról egyenlőre nem vagyok biztosak, legalább is előreláthatólag, most is folynak a tárgyalások a klubokkal, menedzserekkel a megállapodásról.

1

Iiro Ylimaula meccs utáni értékelése

Hattrick Kupa almafa – III.Kerületi TTVE

Almafa elleni mérkőzés mind azt sugallja, hogy soha nem lehet biztosra venni egy mérkőzést végkimenetelét. A klub irányítása alatt, soha nem volt ilyen szoros mérkőzésem a Hattrick Kupa második fordulójában. Sokat tanultam 58 éves menedzserként ez alatt a 90 perc alatt.
Ezúttal is szeretném megköszöni kerület lelkes szurkolótáborát, hogy idegenbeli mérkőzésre elkísérték a csapatott, és remek hangulatot teremtettek.

(392392800) almafa – III.Kerületi TTVE

Üdvözlettel:Iiro Ylimaula a csapat menedzsere

2

I Aquincum Kupa / Róbert Fellner Sajtóközleménye Aquincum Kupáról

Egyenes kieséses kupa, 4 csapat számára lett kihirdetve, melyet tehetségesebbnél tehetségesebb menedzserek mérkőzhetnek meg egymással, közel egy hét múlva.

Csapatok akik részt vesznek a kupában a következők:Hegyhát SE, LIOCAMPNOU FC, Cipi SE, III.Kerületi TTVE -1887

Aquincum Történelme röviden, tömören:

Mivel helybéliek vagyunk, ezért úgy gondoltuk a kupát Aquincum-ról neveztük el közös megegyezéssel.

Aquincum egy Római település, Romai katonai tábor volt, a mai Óbuda területén – melyet 89 körül állapították Duna jobb partján – egy Kelta település közelében.

A 6000 fős légiótábor Domitianus császárral avatták fel, és ettől a 89 időpontól számítható az Aquincum megnevezése – Légió nem csak azért volt fontos, hogy növelje fős létszámot, hanem hogy kikapcsolódást, szórakoztatás céljából pihenést nyújtson – emellett béke biztosítása, és romanizáció volt, mint célkitűzés. A római szokásokat, mint például a napi fürdés, szabadtéri játékok az amfiteátrumban, és a többi… Jelen időben 2012.06.17 írunk, és folytatni szeretnénk Római hagyomány kedvelőinek,és persze futball szerelmeseinek, a szabadtéri játékokat, akár virtuálisan formában. Róbert Fellner és jómagam nevében is mindenkinek sok sikert kívánkozik!

Az erre látógókat is szívesen látjuk vendégül szurkolóként, vagy mint II Aquincum Kupa tornáján, mint leendő ellenfélül

1: Hegyhát SE Vs LIOCAMPNOU FC
2: III.Kerületi TT Vs Cipi SE

 

1

Hello world!

Welcome to Hattrick United. This is your first post. Edit or delete it, then start blogging!