Klub történet első rész

5 teljes szezon eltöltése után a csapat megszerezte első bajnoki címét még mindig a VI.995 csoport tagjaként.

Körülbelül a 2. szezon közepe felé kezdtük el tudatosan építeni a csapatot, kihasználni az edzés adta lehetőségeket és profitot termelni. Ekkor döntött a csapatvezetés a játékszervezés edzés mellett. Az első garnitúra játékosai közül még jó páran aktív játékosként tevékenykednek.

A csapat nagyon sokat köszönhet egy másik helybéli csapat menedzserének gyorijo-nak(1213296), aki szakmai tanácsokkal látta el az Ordasok vezetését. Mind a mai napig tartjuk a kapcsolatot és fontos meccsek előtt összeül a két szakmai stáb..

Szóval, miután bajnokok lettünk a hatod osztályban, feljutottunk az ötöd osztály 72. csoportjába. Rögtön első szezonban a második helyen végeztünk. Meglepő volt számunkra, sokkal nagyobb különbségre számítottunk a két osztály között.

Ez idő tájt került el a csapattól egy pár tehetséges saját nevelésű ifi. Ottokár Fajth (196568885) aki jelenleg is stabil kezdőjátékos a francia negyedosztályú Patriotes FC csapatánál; Frigyes Török (228192746)tehetséges védő palántaként hagyta el nevelő egyesületét, azóta a belga Real Lunatics csapatát erősíti hétről-hétre; Csaba Ludányi (229467464)szintén szélső, abszolút kiszámíthatatlan, Olaszországban találta meg számítását  az SS Lupus névre hallgató csapatnál; aki talán a legmesszebbre igazolt szeretett egyesületétől az Balázs Szekeres(194146401) volt, Argentína volt a végcél atletico saavedra csapata, zseniális középpályás; a felsorolt játékosok közül egytől-egyig mindegyik beférne a jelenlegi kezdőnkbe.

Voltak korábban tervek a saját nevelésű, jelenleg külföldön tartózkodó játékosok hazacsábításáról de sajnos a külföldi klubok néha irreálisan magas árat kértek értük. Talán a jövőben nagyobb szerencsénk lesz velük. Ügynökeink folyamatosan figyelik a piacot.

Harmadik szezonunk az V.72-ben meghozta az első ötöd osztályos bajnoki címet. Irány a negyed osztály!!

About rottyi