2013 – utolsó bejelentkezés

Ahogy azt ígértem, az év utolsó napján még egy rövid bejelentkezést teszek. Nehéz lenne röviden értékelni a csapat idei teljesítményét. Összességében: nincs ok, és nem is lehet, panaszra. A gárda elsőre vette a IV. osztályt, két harmados évéből az elsőt megnyerte, de a feljutás az osztályozón nem sikerült, pár héttel ezelőtt pedig ezüstöt ünnepelhetett a társaság. Most, az új szezonban, egy bravúros idegenbeli győzelem a bajnokságban, és egy sima kupagyőzelem az eddigi mérleg. Az ifik a 30 meccses bajnokságban a 6. helyen zártak és egy 17 éves tehetség nemrég 100 millióért kelt el. Az új ifiszezonból eddig két mérkőzést játszottak le, a karácsonyiról az előző írásomban már szó esett, ma pedig hazai pályán kiütéses, 5-2-es győzelmet arattak a fiúk, Pál Albert mesterhármast szerzett. Gratulálunk! Holnap, azaz már az új esztendőben, Magyar Kupa 2. forduló, simának ígérkező, de addig is, egészségben, boldogságban, elégedettségben, örömökben és Madrileno-Blanco sikerekben gazdag új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Jorge Ignácio (Roja Directa)

About Balinho