Latest Headlines
0

A várva várt interjú

Jó estét ismét mindenkinek ! Ahogy azt már korábban igértük íme az interjú amit most a Real Gottam vezető edzőjével aki szintén játékosból vált azzá Gunnar Kvarnlius kérdezzük mi minden is történt az elmúlt időszakban a csapattal .. De mielőtt mélyen bele is csapnánk a lecsóba , milyen érzés volt önnek hogy átvette a csapatot a régi csapattársától Jacky-től?

Gunnar.: – Jacky-vel mindig jó volt a viszonyunk mint csapattársként mint amikor az edzőm lett és mint játékoskènt is mint edzői pályafutása allatt sok sok remek mérkőzésnek a részese lehettem ami mindig hálás vagyok . Külön köszönetet mondok azèrt hogy engem kért fel hogy átvegyem a csapat irányitását mivel szerette volna már a családjával tölteni a legtöbb idejét amit meg is értek . Egyből igent is mondtam .

Mit gondol a csapat eddigi és a mostani helyzetéről?

-Ami azt illetti mindig egy erős csapat volt a Real Gottam szépen szerepeltünk a bajnokságban ez bizonyitja a 8 trófea is viszont sajna a kupában eddig nem sikerült nagyobb sikereket elérni .. talán majd az is meg lesz.
Meglehetősen volt egy mély pontja is a csapatnak sajnos ahol több remek játékostól is megváltunk .. bizonyára nem mindegyik volt jó döntés . Viszont a mostani csapat az egyszerűen fantasztikus ! Remélhetőleg ez majd az eredményben is megfog mutatkozni .

És végezetül mik a terveik a jövőre nézve ?

-Mindenképp egy ujabb bajnoki cím és egy jobb kupa szereplés a kitűzött célunk a csapattal és ha minden jól megy és Olaf is mellénk szegődik akkor még több sikert könyvelhetünk el . És ha most megbocsált készülnünk kell a hétvégi bajnoki mérkőzésünkre .

Köszönjük Gunnar Kvarnlius az interjút és sok sikert kívánok a csapatnak. Én pedig köszönöm a figyelmet és a viszont làtásra az ujabb hírekig .

0

Visszatérés?

Jó estét minden egyes nézőnek! Friss hírekkel jelentkezünk még pedig nem is akármilyen hírrel.. 16 szezonnyi hallgatás után egy régi csapat kezd feltűnni ismételten ami nem más mint a Real Gottam !
Igen bizony ! Ez nem valami káprázat vagy hamis hír .. a csapat nagyon is él !
Igyekeztünk minél többet megtudni, hogy valójában mi is történt a csapattal , de eddig nem nagyon sikerült beszélni a vezetősséggel a csapat háza táján .
Azt viszont sikerült elérni az asszisztensen keresztül hogy a legközelebbi bajnoki mérkőzés előtt egy teljes hosszú interjút készithetünk .
Hihetetlen lesz ennyi idő után de kiváncsian várjuk a fejleményeket .
Amit megtudtunk külső információkból hogy a csapat 8 trófeával büszkélkedhet és teljesen kicserélődött mint a játékosokban mint az edzőt illetően .. Vajon tényleg visszatértek ? Hamarosan megtudjuk .

Addig is a viszontlátásra és jóéjszakát !

0

Öröm ünnep a kupa mérkőzés után 5:4

Hihetetlen, káprázatos, csodás és még riporterünk sem találja a szavakat arra, hogy igen a Real Gottam győzött a Magyar kupa 3.-dik fordulójában is :DD

A mérkőzésben nagyon sok minden történt és már-már azt gondoltuk, hogy a csapat ebben a körben elvérzik. De nem adták fel és nem hogy egyenlítetek a szorult helyzetből, hanem még megmutatták hogy igen is ők a jobbak..:))
Akartunk beszélni a Gottam vezetőivel de még ők sem találtuk sehol sem.
Gondoljuk még ő maguk is együtt ünnepelnek a csapattal hiszen vár rájuk a a kupa következő fordulja.

Gratulálunk a csapatnak és további sikereket!!

0

A 32. szezon és a Real Gottam

Már egy jó ideje semmi újat nem hallottunk kedvenc csapatunkról, a Real Gottam-ról. Sokak szerint a csapat egyre csak rosszabb teljesítmény nyújt vagy már nem is küzd azért, hogy jobb legyen. Most mi ennek járunk utána!!
Megtaláltuk a csapat tulajdonosát és meglepő fordulatot vettek a dolgot..a csapat igen is nagyon átalakult és erről már a csapat tulajdonosa mesélt nekünk:

-Igen sok változás kellett a csapatnak. Sajnos meg kellett válnunk néhány játékostól, de helyükre hoztunk is friss, fiatal játékosokat még hozzá 3-at is. És most valójában is megmutatjuk hogy igen is a csapat tud küzdeni és most meg is fogja nyerni a bajnokságot!

Hát akkor nem is teszünk fel további kérdést majd meglátjuk hogy még is mi fog ebből megvalósulni.. :-)

0

Szezon vége

Véget ért tehát a szezon és nagy mérkőzések és nagy fordulatokkal volt tele ismét a szezon a Real Gottam számára is.. Sajnos az utolsó fordulóban ki kaptak 4:3-ra de a biztos 3-dik helyet el foglalták a csoportjukban..És erről kérdeztük a csapat menedzserét..
Riporter: -Mit gondol hogy ön szerint milyen volt ez a szezon és hogy ön szerint megfelelt-e a csapata a szezonban?
A csapat menedzsere:-Az eleje Véget ért tehát a szezon és nagy mérkőzések és nagy fordulatokkal volt tele ismét a szezon a Real Gottam számára is.. Sajnos az utolsó fordulóban ki kaptak 4:3-ra de a biztos 3-dik helyet el foglalták a csoportjukban..És erről kérdeztük a csapat menedzserét..
Riporter: -Mit gondol hogy ön szerint milyen volt ez a szezon és hogy ön szerint megfelelt-e a csapata a szezonban?
A csapat menedzsere:-Az eleje nagyon nehéz volt és a Magyar Kupában is jól akartunk szerepelni de sajnos csak a 4-dik fordulójáig jutottunk el de tőlünk ez volt eddig a legszebb és legjobb teljesítményünk.. Sok olyan mérkőzésünk volt sajnos ahol több jó játékosunk nem volt a pályán és talán ennek nagy szerepe volt hogy több olyan mérkőzést amit hoznunk kellett volna elvesztettünk..De így is derekasan nem adtuk fel és végül egy jó pozíciót harcoltunk ki magunknak..Minden elismerésem az edzőnek és a játékosoknak..
Riporter: És hogyan készülnek az új szezonra?A csapat menedzsere: Mivel sokat újítottunk mint a keretben mint edzőben így nagyon bízzunk abban hogy a kővetkező szezonban miénk lesz a bajnoki cím és azt hiszem ezzel mindent el is árultam..Riporter: Ennyi volt tehát és legközelebb a kővetkező szezonban találkozhatunk a Real Gottam csapatával és ahogyan hallották sok újdonsággal várnak minket.. Köszönöm az egész szezoni figyelmüket a viszontlátásra és jó focit kívánok..

 

0

Új játékos?

A minap sok hír terjengett miszerint a Real Gottam kiküldte játékos megfigyelőit és véletlenszerűen nézegették a csapatok játékosait, keresve a tehetségesek és hogy erősítsek a vonalaikat..Mi erre kérdeztünk rá.

Találtak játékost a megfigyelőik? Meg is vették már? Milyen posztra vettek és mennyi időre szerződtették?

A Real Gottam vezetője: -Kérem nyugalom.. Most már elárulhatom igen sikerült egy igen tehetséges játékost és most már bejelenthettem hogy leszerződtettük a magyar Szabó Jánost ! Többet nem árulhatok el hogy milyen poszton fog játszani és hogy mennyi időre szerződtettük de még csak 21 éves így nagyon hosszú távra terveztünk vele és reméljük hogy beválik és jónak bizonyul  az leigazolása..Köszönöm a figyelmüket a viszontlátásra.

Kérem még egy kérdés, miért pont magyar játékost?

A Real Gottam vezetője:- Ez nagyon egyszerű. Mi magyarok is tudjuk remekül űzni ezt a sportot csak meg kell adni nekik a lehetőséget erre és ha akarja jöjjön el a kővetkező mérkőzésünkre és meglátja hogy mire képes..

Az interjúnak vége köszönjük a figyelmüket mára is ..

0

A Real legjobbja

Még a tegnapi mérkőzés után el tudtuk csípni Hauchstein-t de interjút nem adott nekünk a csapat 8:3-as győzelme után akkora volt az öröm ünnep..Így csak másnap tudtunk vele egy interjút készíteni a csapat történelmének legjobbjával, most ezt láthatják.

Hauchstein milyen érzése volt a mérkőzés után és hogy ráadást ön 2 gólt is szerzett a találkozón és ezzel elérte pályafutása 170. gólját.

Hauchstein: -Egyszerűen elírhatatlan őröm számomra hogy annak ellenére hogy sok  jó játékosunk nem volt a pályán és mégis mi vittük el a 3 pontot. És hogy azzal hogy még én 2x-is betaláltam és ezzel növeltem a csapatom esélyét a győzelemre  abszolút boldoggá tett..Hogy milyen érzés az pedig hogy immár 170 gólt lőttem a pályafutásom alatt? Szeretnék még legalább 200 gólig eljutni !

200 gól? Lehetségesnek tartja?

Hauchstein: Akár igen. A Real Gottam színeiben fogok visszavonulni ez már biztos. És az is biztos hogy legalább még 2 évig játszani fogok, tehát akár még ennél is több lesz ..És ha most szabad kérnem most a hétvégém többi részét a családommal tölteném el..

Köszönjük az interjút és legközelebb jövő héten találkozhatnak ismét a Real Gottam csapatával és  Hauchstein–n

0

Óriási öröm ünnep a Real főlényesen nyert 8:3

15250 néző volt kíváncsi még a borús időben is erre a találkozóra ahol sok nehézsége volt a vendég csapatnak hiszen sok remek játékos sérülés miatt nem játszhatott..
A csapat felállás mégis remeknek látszott:  Saavedra – Wohlgemuth, Roe – Guiguet, Johansen, Regedor, van Bart, van Doorn – Tayaldi, Hauchstein, Tórrez.
És ahogy megszokhattunk már a Real Gottam-tól ismét középen támadó játékát használja..

Annak ellenére hogy milyen időjárás volt jelen a pályán hihetetlen módon de  már is a 7 percben vezetést szereztek a vendégek Tayaldi-nak köszönhetően aki egy óriási hibának köszönhetően egyedül törhetett a kapura és könyörtelenül be is lőtte a labdát a hálóba 😀
Ez után jöttek a helyzetek egymás után de gól sajnos egyikből sem született.
Mígnem egyszer csak 2 percben belül 2 gól is született, a 28. percben és a 29. percben is ..Az egyiket  Roe -Guiguet lőtte és a másikat az a Claus Hauchstein-n lőtte kivel a mérkőzés előtt készítettünk interjút..
Ismét egy rövid időre lecsendesedett a pálya majd újra a vendégek rúgtak 2 gólt is ..
Még a félidő előtt sikerült egy becsület gólt szerezniük a hazaiaknak is de így is megmutatkozok már a félidő első felében a Real főlény 61% labda birtoklással.

Elkezdődött a második félidő és nem változott semmit sem végig a Real Gottam uralta a pályát ..először a 66 percben  Johansen talált be aztán a 74-ben ismét Hauchstein-n talált be és a mai mérkőzésen már másodszorra talált be kétség kívül ő volt a találkozó legjobbja. Ez után jött egy hazai gól ami egy picit váratlanul érte a vendégeket de még volt hátra a mérkőzésből.
És végül  van Bart álította be a 8-dik gólt és ezzel már nem volt kérdés hogy ki nyeri a találkozót.. még a 83-dik percben volt egy hazai gól de azt már csak a hazai drukkereknek volt öröm..

Így tehát a Real Gottam elvitte a 3 pontot és előre lépett a tabellán a második helyre és még kitudja mi lesz mert csak 6 pont hátránya van az első helytől és még 4 mérkőzés hátra van..
A mérkőzés után még egy rövid időre el tudtuk csípni  Hauchstein-t

0

Waxter Fc- Real Gottam mérkőzés

A hétvégén ismét elérkezett egy újabb forduló és megkérdeztük a csapat legidősebb és legtapasztaltabb játékosát Claus Hauchstein -t mi a véleménye a találkozóról.:

Claus milyennek látja ezt a találkozót hogy most sok jó játékosok mint Jerzy Cwioro és Vasaris Kvasys nem tud ott lenni ezen a találkozón..?

Claus: -Tény hogy ők mindketten nagyon fontosak a csapatnak és nagyon meg fog látszani a pályán a hiányuk de szerencsékre van még több jó játékosa a Real Gottamnak akik el tudják dönteni a találkozót ..

Ezzel magára céloz?

Claus: -Neem. Nem csak én vagyok a csapatban de igyekezni fogok azért hogy a csapatunk elvigye a 3 pontot..

És ön még meddig kívánkozik a csapatot erősíteni? Nem gondolja hogy kicsit túl öreg már a kergetőzéshez?

Claus: -Hát belátom hogy már kicsit vesztettem a legjobb formámból de jöjjön el és nézze meg hogy játszom a pályán 😀 És eddig úgy beszéltük meg a csapat vezetőkkel hogy még legalább 2 évet a csapatban játszom és utána szép vissza vonulásom lesz..de még az is változhat..

Köszönjük az interjút Claus Hauchstein-t hallották és sok sikert kívánok a csapatnak a hétvégi találkozóján..

 

0

A csapat

A csapat menedzserét kérdeztük hogy mi a véleménye a Real Gottam eddigi teljesítményéről:

-Amióta megalakult a klub számos dolgokon ment keresztül és voltak igen nagy sikereink és voltak elég nehéz időszakain mint minden más csapatnál is ..
Rengetek játékos fordult meg a klubnál és rengetek edzőt is váltott a csapat hogy eljusson oda ahol most tart.

-De úgy érzem hogy most léptünk rá arra az útra ami igazán kitudja mutatni hogy mire is képes ez a csapat..

És mi a véleménye erről a szezonról?

-Sajnos ez a szezon elég sok meglepetést hozott a csapat számára és a legjobb játékosokat vesztettük el  sérülések miatt így már ebbe a szezonba csak a sorainkat rendezzük ahogyan csak tudjuk..