Bajnoki: 45/9.

Magabiztos győzelmen van túl a Tottinho csapata, miután hazai pályán két góllal legyőzte az InfLazio SE-t. A 27. percben egy szép támadás befejezéseként Magyar szerezte meg szezonbeli hatodik bajnoki gólját, majd a 40. percben Podany értékesített egy büntetőt, ő védő létére már ötnél jár a bajnokságban. A második félidőben is a Tottinho volt fölényben, de az eredmény már nem változott.

Tottinho-InfLazio SE 2-0 (2-0)

Eero Grönlund (Tottinho): “Tudtuk, hogy az ellenfél a védekezésre fog figyelni, így fontos volt, hogy még hatékonyabbak legyünk támadásban. Már az első félidőben sikerült megnyugtató előnyt szerezni, egyébként is végig fölényben játszottunk, kétség nem férhetett a győzelemhez. Ja, és végre nem kaptunk gólt!”
Arshia Haeri (InfLazio SE): “Sajnos most nem sikerült a pontszerzés, az ellenfél ennyivel jobb volt. Két nehéz meccs vár most még ránk, legalább az egyiken bravúrt kéne elérni. (Ennek mi is örülnénk, hiszen a közvetlen üldözők pontvesztése mindig jó.) Az utolsó három fordulóban pedig legalább 7 pontot el kell érni, különben készülhetünk az osztályozóra.”

További eredmények:
FC Töki-Löki-Baktovics Clubovics 0-8 (0-4)
Utolsó Esély-Bui F.C 2-1 (1-0)
Maximusz-FC Tomcat 4-0 (2-0)

A 10. forduló párosításai:
Bui F.C-Tottinho
InfLazio SE-Maximusz
FC Tomcat-FC Töki-Löki
Baktovics Clubovics-Utolsó Esély

– Futballista Ferenc

About grandmasta