A 45. szezon vége

Nagyszerűen alakult a bajnokság zárása a Tottinho csapatának számára, ugyanis a 13. fordulóban az Utolsó Esély ellen is sikerült idegenben nyerni. A 36. percben ugyan a hazaiak szereztek vezetést, de 13 perc alatt 3 gól jött válaszként, így a második félidő nagy része már kényelmesen telt, nem mellesleg az egyenes ági feljutás tudatában. (Utólag kiderült, a Tottinho egy vereséggel is feljutott volna, erre a mérkőzés lejátszásakor még nem mutatkozott esély.) A 14. játéknapon a botcsapat elleni hazai mérkőzés igazi ünneplésbe torkollott, a 10-0 arányú győzelem az FC Töki-Löki felett papírformának mondható, a negyedosztályú szereplés már kevésbé. Ennek megfelelően január 29-én egy játékos már érkezett a csapathoz, Borszéki Szilveszter viszonylag olcsón, 39 ezer eFt-ért került a csapathoz. 31 éves középpályásról van szó, aki ha belelendül a játékba 9 csillagos teljesítményre is képes lehet.
redeem_reward_point_150pxTávozó eddig egy akadt, ugyanezen a napon Pencz Roland szerződését felbontottuk. A válás oka ugyanaz, mint a korábban hasonló sorsra jutott játékosok esetében: nulla játéklehetőség.
Felkerült a felnőtt kerethez a 17 éves Teremi Dániel, akinek a pályafutása nagyon balszerencsésen indult: rögtön a legelső mérkőzésén 3 keresztes sérülést szenvedett az akkor már átadólistán lévő középpályás, és valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy borzasztóan alacsonyan volt a licit a lejáratkor, így Kereskedő Kelemen, az átigazolásokért felelős stábtag úgy döntött, az 1000 eFt veszteség ellenére inkább megtartja a játékost (ez egyébként aprópénznek számít, ami valószínűleg bőven meg fog térülni a valódi eladásnál). Teremi nem is épült fel sérüléséből, melynek következtében a héten még edzésen sem vehetett részt, a második eladási próbálkozásra pedig nem sikerült vevőt találni, pedig a játékos kikiáltási ára meglehetősen alacsony volt. Összehasonlításképp, a nemrég értékesített hasonló típusú játékosért, Martin Imréért több mint 80 ezret kínáltak, hiába volt egy szinttel alacsonyabb a játékszervezése Tereminél. Ehhez képest Teremit 28 ezerért sem sikerült eladni másodjára, elsőre pedig 19 ezerért nyerte meg a saját licitjét a Tottinho. Kereskedő nemsokára egy harmadik kísérletet tesz az eladásra.

Hogy a Tottinho melyik csoportba kerül az még nem ismert, ráadásul a negyedben is van lehetőség csoportcserére, amit a Tottinho alighanem ki is fog használni. A deklarált cél a bentmaradás, egyelőre ez a szint tökéletesen megfelel a klubnak, innen később könnyen lehetne egy nagyobbat dobbantani.

– Kupa Károly

About grandmasta