Bajnoki: 47/6.

DoozersPéldátlan módon egymás után harmadik mérkőzésén is eső fogadta a Tottinho csapatát. Ami pozitívum, hogy ezúttal idegenbeli bajnokiról volt szó, így a jegybevétel minket nem érintett. A vendéglátónk az első helyen álló Legs11. A feladat rendkívül nehéz, de nem lehetetlen, az előző szezonban elért bravúrgyőzelem legalábbis bizakodásra adhatott okot. Hasonlóan alakult ez a mérkőzés is, mint a legutóbbi, a Legs11 támadott, a Tottinho sikeresen védekezett. Végül egy olyan szituációból született a gól, ami a legvalószínűtlenebb volt: egy közvetett pontrúgás után Hamza Zerver góljával vezet a hazai csapat. A második félidőben aztán jött a várva várt fordulat. Kis és Sznopek góljaival már nálunk az előny! Sajnos még jobban rákapcsolt a Legs11, és több veszélyes helyzetet is kidolgozott, a 76. percben ismét döntetlen volt Zerver második góljával. Szerencsére sikerült ennyivel megúszni, megvan az egy pont!

Legs11-Tottinho 2-2 (1-0)

Eero Grönlund (Tottinho): “Ugyanazt terveztük, amit legutóbb, stabil védekezésből kontrákra építettünk. A kezdőrúgásnál Sznopeket a védelembe jelöltem, így magasabb taktikaszintünk volt az egész mérkőzésen. Megint bejött a terv, de az első félidőben mégis egy balszerencsés helyzet után hátrányba kerültünk. Nem estünk össze, nem változtattunk, folytattunk tovább mindent, aztán fordítottunk is. Végül döntetlen lett, de ennek is örülünk, előzetesen nem kalkuláltunk ezzel. Külön szeretnék gratulálni Csallóközinek, aki a klub történetének első 11 csillagos teljesítményét érte el, de övé volt korábban az első 10,5 csillag is. Nagy erősség ő nekünk, kár hogy ma nem talált be.”
Fazék Boldizsár (Legs11): “Végig több helyzetünk volt, az első félidőben több góllal is vezethettünk volna. Talán az eső sem nekünk kedvezett, de az előny nálunk volt. Ebből a helyzetből nem lett volna szabad hátrányba kerülni, talán túlságosan kinyíltunk 1-0-nál is. Végül a futball valami igazságot szolgáltatott, de úgy gondolom győzelmet érdemeltünk volna.”

További eredmények:
Csika FC-Lesipuska 3-1 (1-1)
Sarud FC-Naszály FC 10-1 (5-0)
GGIAFK FC-Amorf Ördögök 0-3 (0-1)
Az Amorf Ördögök átvette a vezetést, a Csika FC továbbra is szárnyal. A Naszály FC bot létére már a harmadik gólját szerezte, de hat mérkőzés után így is -50-es gólkülönbséggel áll. A következő forduló után az élmezőny tovább sűrűsödhet.

A 7. forduló párosításai:
Tottinho-Sarud FC
Lesipuska-Naszály FC
Amorf Ördögök-Csika FC
Legs11-GGIAFK FC

– Bajnoki Béla

About grandmasta